Soha ilyen még nem volt! Magánszemélyek százezrei juthatnak tulajdonrészhez a SkyWay giga-holdingban. Ehhez hasonlóról korábban csak dollár-milliárdosok szerezhettek tudomást. 100 évente egyszer adódhat ilyen esély a vagyonteremtésre. Itt van tehát a vissza nem térő alkalom, részesedhet százmilliók közlekedési költéseiből és szerezhet nemzedékeken átívelő osztalékjogot egy olyan vállalatban, amelyben a szellemi tulajdon értéke meghaladja a 400.000.000.000 dollárt. (Nemzetközileg akkreditált audit értékelése alapján)

Arab milliárdosok magukat és ők ugyebár tudják, hova érdemes pénzt helyezni. Minden kész, néhány lépéssel most bárki az arab milliárdosokkal egy tulajdonosi klubba kerülhet. 

A közösségi finanszírozás lényege, hogy kis- és nagypénzű emberek egy platformra kerülve tervszerűen támogatják ugyanazt a projektet úgy, hogy nincs szükség banki "segítségre". A SkyWay-crowdinvesting 15. fázisa 2023-ban lezárul, ezért is lehet kifejezetten értékes most ez az információ. 


Nem az a kérdés, hogy mevalósul-e, hiszen a SkyWay sebesvonata már a világsiker felé száguld. Királyok, uralkodók, államfők és állami delegációk adják egymásnak a kilincset a sardzsai (EAE) technológiai központban és adnak megredelést országuk közlekedés javításának kidolgozására. 

A SkyWay szuperholding startupból üzleti szintre lépett és elkezdte a megrendelések teljesítését. Ebben a helyzetben kifejezetten értékes lehet bárkinek az információ, hogy a SkyWay még nincs a tőzsdén! Ez lehetővé teszi a tulajdoni hányadok jóval névérték alatti megszerzését. Tekintettel arra, hogy az ehhez rendelkezésre álló idő mindenképpen eltelik, javasolt a lépéseket ezirányban megtenni. Az 1$ névértékű tulajdoni hányad- (részvényopció) csomagok 50$-tól elérhetők. A SkyWay eredményei alapján a  Sardzsai Kutatási Technológiai és Innovációs Parkot (SRTI Park) arab milliárdos befektetők a közlekedési iparág "Szilícium-völgyének" titulálták.



Őexcellenciája Bodur Al Qasimi sejk ellátogatott az uSky tesztelési és tanúsítási központjába.

A sejk látogatása a trópusi uCaron tett utazásával teljesedett ki, melynek során a vendég megbizonyosodhatott annak biztonságosságáról és kényelméről. Az uSky csapata őszinte köszönetét fejezi ki Őexcellenciájának Bodur Al Qasiminak sejknek az uSky Transport iránti figyelméért és érdeklődéséért és reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a látogatást további gyümölcsöző együttműködés követi majd.

«Nagyon örültem, hogy találkozhattam Anatoli Unitskyvel a vámszabadterületi zóna Sardzsai Kutatási, Technológiai és Innovációs Parkjában (SRTI Park) található uSky Transport társaság alapítójával és generálkonstruktőrével.

Anatoli és a uSky csapata világos elképzeléssel a jövő fenntartható infrastruktúrája kiépítésének módjáról intelligens, fenntartható közlekedési megoldásokat fejleszt és mindezt itt Sardzsában kezdve el.

Az uSky technológiája és a mögötte meghúzódó etika 100%-ban összhangban van az Egyesült Arab Emírségek 2023-as Fenntartható Fejlődés Éve gondolataival valamint az ország 2050-ben a nettó nulla kibocsátás felé történő elmozdulási szándékával. Sardzsa büszke arra, hogy olyan perpektivikusan gondolkodó cégeknek ad otthont, mint a uSky és továbbra is támogatni fogjuk az olyan újítókat, mint Anatoli», — osztotta meg velünk gondolatait Őexcellenciája Bodur Al Qasimi sejk.



Ingyenes platformot nyitok

STARTUP